Equilibrium
A nappali világosság a decemberi napforduló óta egyre hosszabbodik, és ma, a tavaszi napéjegyenlőségkor egyenrangú a sötétséggel – holnaptól pedig fölébe kerekedik. Ezt a búza is érzi – fitokróm rendszere feloldja az evolúciós gátlásokat és vegetatív fejlődése véget ér, megkezdődik a generatív, terméshozó életszakasz.
Ezzel együtt kezdetét veszi egy intenzív tápanyagigényű, rengeteg erőforrást és odafigyelést igénylő időszak, kihívásokkal tele növénynek és gazdájának egyaránt.
A képeken egy október közepén, 13-14 tonnás kukorica után vetett Mv Seuso őszi búza állomány látható. A határt járva látni ennél még fejlettebbet is, a kedvezőtlen elővetemény és a - már nem is számolom, zsinórban hányadik - enyhe tél miatt a gombás betegségek is bejelentkeztek, de a tőszám tisztességes, az összkép megnyerően üde zöld, az egyedek fejlettsége 2-3 kalászt vetít előre tövenként.
Ősszel induláskor, a temérdek kukoricaszár okozta pentozánhatás kivédésére 45 kg/ha nitrogén hatóanyagot kapott, amit további 80 kg/ha nitrogén és 60 kg/ha kén követett (Yara Sulfan 24-18) február végén. Ha a szárbaindulás támogatására kap még némi nitrogént, akármi is lehet ebből – gondolhatnánk.
De mit mutat a növényvizsgálat?
A kén kissé alacsony szintű – nem véletlen, hiszen hiába jutottunk ki a műtrágyával február végén, az ígért eső elfogyatkozott, mire odaértünk, és csak a március 11-ei mintavételt követően érkezett meg a bemosó csapadék. Ennek eredménye már látható a képeken, de a laboreredmények ezt még nem tükrözik.
Kevés a cink – ezen sem lepődhetünk meg, hiszen a magyar talajok tetemes részében „hiánycikk”. A normális növekedésért, az auxin növekedési hormon mennyiségének szabályozásáért a cink és a mangán felelnek. Míg a hormontermelést fékező hatású mangán a nyugati megyék talajaiban mindenütt legalább „jó”, de inkább „igen jó”, sőt „túlzott” mennyiségben van jelen, cinkkel nem állunk túl jól, a helyi viszonyoktól és a talajvizsgálati adatoktól függően néhány száz gramm/hektár mennyiségre szükségünk lehet, még a szárbaindulás kezdetén kijuttatva.
A vártnál alacsonyabb mennyiségben van jelen a növényben a réz – ez az alapvetően savanyú talajú nyugati megyékben nem megszokott, de talán az átlagosnál lényegesen csapadékosabb hónapok következménye. Hiányában a kalászdifferenciálódás szenvedhet zavart, aminek a termésre gyakorolt hatása – fehérkalászúság - közismerten komoly is lehet, ezt a 30-50 g/ha mennyiséget nem kifizetődő lespórolni.
Ismét kevés a bór, még alacsonyabb koncentrációt mutat a növényekben, mint tavaly, ami szintén a rengeteg eső okozta kimosódás eredménye lehet. Hiányában az osztódószövetek működése akadályozottá válik, a kalásztengely megrövidülhet, különösen a sarjkalászok esetében. Később, a generatív fázisban a virágok a bibe abnormális fejlődése okán, esetleg a pollentömlő csírázási zavara miatt nem termékenyülnek, így a várt magdarabszámtól jelentősen elmaradhatunk. Bár kb. 150 gramm hektáronként egy kiváló, 10 tonnás búza igényeit is képes kielégíteni, a növényekben mérhető alacsony koncentráció azt sejteti, hogy a talaj készletei kimosódtak, és két beavatkozásra is szükség lehet: egy adag most, a szárbaindulás kezdetén és egy a kalászolást megelőzően, tekintettel arra, hogy a bór nem reutilizálható elem – a növény nem képes az idősebb levelekből az új szövetekbe átcsoportosítani, sok más tápelemmel ellentétben.
Meglepetés – a molibdén szintje az optimális tartomány alsó küszöbe alatt van. Ez búzánál nem épp megszokott jelenség, nagyon nem is szoktunk a kalászosok kapcsán a molibdénről beszélni – a komoly fehérjeszintézissel rendelkező szójánál kerül szóba (ha egyáltalán). Ez az elem márpedig a búza számára is fontos, a nitrát-reduktáz enzim alkotóelemeként a nitrogén-anyagcsere optimális működését biztosítja. Ha nem áll rendelkezésre a kellő mennyiségben, hiába juttatunk ki sok nitrogént, enzimműködés híján növényünk nem tudja az elvárt szinten hasznosítani, aminek a termés mennyisége és minősége láthatja kárát. A szükséges adag nagyjából a nitrogénigény tízezred része, a gyakorlatban 20-25 g/ha mennyiség a búzát bőséggel kiszolgálja.
Ha most visszatekintünk a képekre, gondolnánk, hogy ennyi mindent fog hiányolni ez az állomány, amikor szárba lendül, és mindent szeretne elkövetni, hogy a biológia diktálta maximális utódlétszámot létre tudja hozni?
Ne bízzuk el magunkat a fejlett állományok láttán, hogy „úgyis olyan szépek, ezt nem kell pátyolgatni”. Spórolhatunk néhány ezrest a speciális levéltrágyákon, és bukhatunk tízezreket, mert nem támogatjuk egy újabb tonna kibontakozását, mert idő előtt elfogy a „kakaó”.
A piaci kilátásokra talán a „katasztrofális” a helyes kifejezés, és most fontosabb a meggondolt költekezés, mint eddig bármikor, de néhány százaléknyi extrém esetet leszámítva a célzott tápelem-kijuttatás, a hézagos és csálé dongájú Liebig-hordónk barkácsolgatása busásan kifizetődik.
A gépi munkák nagyobb részét már elvégeztük, ráköltöttük a táblára. A nitrogén mennyiségét a tervezett hozamcélt és hozamesélyt latolgatva még tudjuk pontosítani. A növényvédelem – nos, az olyan, mint amikor szólít a szükség - ha menni kell, hát menni kell. A védekezés lespórolása a kútba dobált pénznél is rosszabb: ötször-tízszer annyit bukhatunk rajta hozamban és minőségben, mint amennyit sikerülne „megtakarítani”. A kocka el van vetve, a gépezet működésbe lépett, és ha őszintén belegondolunk, a döntési szabadságunk erősen korlátozott: folytatni kell, ha már belekezdtünk, mert minden tévesen értelmezett takarékoskodás büntetőkamattal bosszulja meg magát. Ha egy asztalnál csak pár tízezret lehet nyerni, de bukás esetén odaveszik minden, akkor oda én nem ülnék le kártyázni.
Nem az egy hektárra elköltött összeg számít, hanem az egy tonnára elköltött: a fajlagos költség. Ha egy kezelés még a jelenlegi siralmas árak mellett is nagyobb hozamértéket ad, mint amibe a beavatkozás került, akkor hiába lett több az egy hektárra fordított pénzösszeg, az egy tonna fajlagos előállításának költsége bizony kevesebb lett.
Megbillentett pályán kell játszanunk, úgy megyünk a ringbe, hogy az egyik kezünk hátra van kötve, senkinek sem kell bemutatni azt a temérdek igazságtalanságot, aminek közepette túlélni próbálunk. A következtetés bántóan nyers és egyszerű – aki tud jövedelmet termelni, az fennmarad, aki nem, az felőrlődik. Létfontosságú, hogy kíméletlenül leszámoljunk a rutinokkal, babonákkal és szokásokkal, és megkeressük azokat a termelési technikákat, amiknek a megtérülése nagy valószínűséggel borítékolható. Növényeink szakszerű táplálása pedig pontosan ilyen előremutató praktika.
Tartsuk szem előtt - az erős növény jó befektetés!
Bischof András
növényvédő szakmérnök
