A búzatermesztés felső korlátai – 4. rész
A növénytáplálás alapköve - vitán felül - a nitrogén.
A nitrogénre adott termésreakció magasan kiemeli a tápelemek közül, fehérje- és nukleinsav-alkotó, gyakorlatilag majdnem minden biokémiai folyamatban jelen van. Aki szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik, pontosan tudja, mennyire megkerülhetetlen és pótolhatatlan fontosságú elem.
Az őszi búza esetében, egy tonna légszáraz szemtermés 15-28 kg nitrogént tartalmaz, a malmi minőség függvényében. Ennek hozzávetőleg pontos értékét saját terményünk esetén a gyorsmérős fehérjetartalom, vagy a takarmányanalitikai nyersfehérje-tartalom segítségével állapíthatjuk meg: a kapott százalékos értéket 5,83-mal elosztva megkapjuk, hogy egy mázsa terményünkben hány kg nitrogén van, ebből a tonnánként felvett mennyiséget már könnyedén kiszámíthatjuk.
Kiegészítve az egy tonna szemtermés előállításához szükséges szár- és gyökértömeg maradék nitrogéntartalmával – 4-5 kg N – beláthatjuk, hogy az elérendő minőségtől függően 19-33 kg/t nitrogénre van a növényünknek szüksége. Ez egy kifejezetten jó, de extrémnek azért ma már nem mondható 10 tonnás hozamcél esetén, még takarmánycélú termelés esetén is hektáronként 200-240, malmi minőségnél 280-290, javító minőségnél 300-330 kg nitrogénigényt jelent (a nitrátrendelet zárójelbe tételével).
Ezek a mennyiségek laborban is igazolhatóan jelen vannak a növényekben, ezeket a számokat nem a kereskedelem találta ki. Ezeknek a mennyiségeknek a kijuttatása legtöbbször a megtanultakba, a megtérülési számolgatásokba, vagy a jogi korlátozásokba ütközik – de szerencsére nem is szükséges ilyen mennyiségekkel dolgozni. A talaj – jó esetben – nem egy üres edény, amiben az van, amit mi beletettünk, és számtalan folyamat képes befolyásolni, többnyire növelni a termőtalaj felvehető és rendelkezésre álló nitrogéntartalmát.
Meg kell vizsgálnunk, hogy a talajunk és az előző gazdálkodási év(ek) utóhatásai – szármaradványok, szervestrágya, humuszfeltáródás, pillangós köztesnövény, talajoldat ásványi N-tartalma, esetleges műtrágya-maradványok – mennyit képesek az igényekből finanszírozni, és ezek várhatóan milyen dinamikával fognak rendelkezésünkre állni.
Tartamkísérleti eredményekből következtetve, az őszi búza a talaj természetes (humuszfüggő) nitrogénszolgáltató képességéből kb. 25-30 kg N/humusz% mennyiséget tud hasznosítani. Maga az elvetett 200-250 kg/ha vetőmag is tartalmaz ~ 5kg nitrogént, amivel a vetésünk a háromleveles kori gyökérváltásig és az első mellékhajtás elindításáig képes eljutni. A csapadékkal a villámtevékenység során keletkezett nitrogén-oxidok is földet érnek, ez nagyjából 20-40 kg/ha/év. Nem szabad megfeledkeznünk az elővetemény szármaradványairól: egy 10-12 tonnás kukorica szármaradványai 75-90 kg/ha nitrogént tartalmaznak – de a lebomlás időigényét, és a lebontó mikrobák átmeneti nitrogénelvonását figyelembe kell venni. Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a legköri nitrogén megkötésére képes baktériumfajokat is – ezek között szimbionták és „szabadúszók” is vannak, minél egészségesebb a termőföldünk, minél inkább beszélhetünk talajéletről a tábláink esetében, annál jelentősebb a szerepük.
A kitűzött terméscél eléréséhez, az előbb felsoroltak számbavételét követően még mindig hiányzó mennyiséget valamilyen formában biztosítanunk kell a növényzet számára. Nevezhetjük ezt a fizikatudomány alapjain anyagmegmaradás törvényének, vagy a letűnt korok alkimistáinak nyelvén egyenértékű cserének, a lényeg ugyanaz: a kitűzött hozamcél és minőség eléréséhez szükséges ásványi elemeknek – így a nitrogénnek is – valahonnan jönnie kell. Egy kémiai elem csak úgy nem keletkezik egy másikból – ez jelen ismereteink szerint csak radioaktív reakcióban fordulhat elő – a semmiből pedig végképp nem.
A vásárolt inputtal kiadandó mennyiséget viszont hatékony formában, és jókor kell kijuttatni. Előnyös lehet a folyékony forma - valamennyire a lombozaton át is képes felszívódni, de a teljes hasznosuláshoz épp ugyanúgy igényli a bemosó csapadékot, mint a szilárd változatok. Fontos, hogy az intenzív felvételi időszakra már rendelkezésre kell, hogy álljon, addigra be kell mosódnia, hogy rendelkezésre álljon igény szerint.
Mivel a növényi N-tartalom legnagyobb része a szintetizált fehérjékben van jelen, amihez kénre is szükség van (metionin, cisztein), nagyjából 8:1 a N:S aránya, így tonnánként ~2-2,5 kg kén (SO3 formában számítva) is szükséges, ezt javasolt az első fejtrágyázással együttesen kijuttatni (levéltrágyákkal néhány kg kijuttatható, de ennél több már jó eséllyel nem gazdaságos).
Most, hogy körvonalaztuk a kijuttatandó összes mennyiséget, foglalkoznunk kell a megosztás kérdésével is. Azért ebben vannak vitás pontok, nagyon sokféle módszer, elképzelés és megszokás van jelen a gyakorlatban.
A nitrátrendelet alapvető jogalkotói szándéka az volt, hogy a környezetet ne terheljük túl. Azt, hogy a mellékletekben foglalt „ökölszámokat” mennyire lehet a gyakorlatban alkalmazni, inkább ne feszegessük. Elrettentő példaként lobogtatják a 80-as évek moszkvai hóesést idéző műtrágyaszórásait, amik a kor termelési színvonalához képest valóban eltúlzottak voltak, de azok a kijuttatott mennyiségek a mai genetikák és a mai tudás mellett alkalmazva rekordterméseket alapozhatnának meg.
A nitrátrendelet a kimosódástól próbálja védeni a természetet, amire a csökkenő téli csapadékmennyiség, a növények nyugalmi periódusának megrövidülése egyre kevesebb esélyt ad. Arról nem is beszélve, hogy a kimosódás az atlanti klímán reális veszély, de kontinentális viszonyok mellett már kevés a jelentősége.
Ahhoz, hogy a nitrogén-kijuttatás megosztását alá tudjuk támasztani valamivel, szükséges megismernünk, vagy visszaidéznünk bizonyos élettani alapokat: az összes nitrogénigény mekkora részét veszik fel a növények az egyes életszakaszokban?
30% - az első nódusz megjelenéséig
Ez az érték csak hozzávetőleg helyes. A növények összes zöld és életképes föld feletti részének felületét, ha a talajfelszínre vetítjük, kapunk egy indexet – growth area index, GAI – amelynek értéke a növényzet magasságával és talajborítási arányával együtt növekszik. A bokrosodás végén a közepesen szép búzáknál ez az érték 1,4-2,0 között van, 2,0 felett már jónak mondható, 2,5-3,0 között kiváló. 3,0 felett már inkább túlfejlett, buja, fülledős lesz az állomány, fokozott betegség-érzékenységgel. A növényállományunk által, a szárbaindulás elejéig felvett N mennyisége: GAI * 36 kg/ha, vagyis egy jól bokrosodott búza kb. 70-75, egy kiváló állomány 100-110 kg/ha nitrogént vett fel a szárbaindulás kezdetéig – vagy legalábbis ennyit venne fel, ha rendelkezésére állna.
Ezen belül az őszi fejlődés során felvett nitrogén rendszerint csak 10% - egyharmada a szakasz igényének - és ez a mennyiség rendszerint rendelkezésre is áll, talán a leggyengébb talajokat kivéve, ám ha alkalmaztunk őszi NPK-alaptrágyát, a hiány ebben a szakaszban szinte teljes biztonsággal kizárható.
A tavaszi nitrogénadag megosztásával, a környezetvédelmi szempontokon kívül megcélozhatunk egy nagyon fontos dolgot: a tervezett termésmennyiséget az időjárási körülmények figyelembe vételével képesek leszünk folyamatosan újrapozícionálni. Az első kijuttatást akkor érdemes megejteni, amint járható a terület februártól: oldódjon be, mire a növények felébrednek. Kb. 5-6 tonnás lélektani határra tervezve a rendelkezésre álló N-t - ezzel a gyakorlatban 75-100 kg/ha hatóanyagot szoktunk kijuttatni, figyelembe véve a feltáródásokat. Ez elegendő egy kiváló GAI értékű állomány N-igényének finanszírozására is, de ha az időjárás kegyetlenre fordul, akkor itt meg is állhat a kijuttatás, nem pazaroljuk az értékes inputot.
Természetesen figyelembe kell venni a növényzet fejlettségét is. Ha a várakozásokhoz képest túlfejlett az állomány, (GAI: 3-4) akkor növekednek a növényvédelmi kockázatok, illetve aszályos tavasz esetén a sűrű lombozat túlfogyaszt, és nem jut elegendő erőforrás a termésképzésre - ekkor az első dózist érdemes kicsit megkésleltetni, akár csökkenteni is, figyelve a mellékhajtások degenerációját. A bennük foglalt nitrogén a fennmaradó részekbe, a maghozó szárakba vándorol át.
Ellenben, ha alulfejlett az állomány, akkor támogassuk minél korábban, és növelt dózissal, hogy a levélfelület növelésével a fény hasznosítását javítani tudjuk. Ebben segítségül hívhatjuk a növekedésszabályozást, illetve ezen a ponton belép a foszfor is a képbe, ami a fejlődéshez és növekedéshez létfontosságú energiaszolgáltatási rendszer sarokköve. Ezekre egy következő részben fogok kitérni.
40% - az első nódusztól a zászlóslevél kiterüléséig
Amikor a szárbaindulás már megkezdődik, a legalább három leveles hajtások alapján a kalászt hozó szárakat már sejteni lehet, a főhajtás első nódusza megjelent, a nem termő hajtások fokozatosan elsorvadnak – lehet célozni egy optimistább eredményt, táblafüggően kb. 7-11 t/ha-ra emelni a tétet. Ennek időzítése nagyon fontos, mert ez a BBCH 31-39 szakasz csak kb. 5 hétig tart, és ekkor kellene az állományunknak napi szinten 2,5-3 kg/ha N, összesen kb. 85-110 kg/ha egy jó állománynál. Ennek egy részét természetesen a talaj is biztosítja, de a maradék rendelkezésre állása rajtunk múlik. A szórással ha megkésünk, és nem, vagy nem olyan gyorsan oldódik be és áll rendelkezésre, ahogy azt mi szeretnénk, akkor a produktív hajtások fejlődése, a kalászfejlődés és végül a terméshozam láthatja kárát. Ha az áprilisi eső nagyon bizonytalan, de az állomány ígéretes, és jön egy március végi jelentősebb csapadék, akkor inkább szórjunk előbb.
A szárbaindulás során a GAI kb. 0,1 értékkel nő naponta, optimális esetben a zászlóslevél kiterülésekor értéke már 6 környékén van, a virágzás kezdetén pedig ~6,3. Ha ekkorra a GAI túllépné a 7-et, akkor az alsó levelekhez már nem jutna elegendő fény, de a megtermelt asszimilátákat azért elfogyasztják, ami káros, illetve ezek a “zombi levelek” igen fogékonyak a betegségekre, ezért érdemes a bokrosodás vége-szárbaindulás eleje fázisban kicsit fékezni a túl buja állományokat a nitrogénpótlás késleltetésével.
20% - a zászlóslevél kiterülésétől a virágzás végéig
Ha a május nagyon szerencsés, még megpróbálhatjuk ~1 tonnával „megfejelni”, és a minőséget javítani - a kalászhányás-virágzás-magképzés időszakában még zajlik a N-felvétel, összesen ~30%-ot venne még fel a növény, csakhogy a kijuttatás-feltáródás-hasznosulás bizonytalansága a melegek közeledtével egyre nagyobb. Korlátozott hatékonysággal levéltrágyákat is alkalmazhatunk, akár a zászlóslevélre célozva, akár a kalászvédelemmel egy menetben, de hozamfokozásra elégséges mennyiségű makroelemet levéltrágyákkal gazdaságosan nem tudunk kijuttatni.
10% - a virágzás után a szemtelítődés végéig
Ekkor a hangsúly már a mag irányába történő redisztribúciós folyamatokon van. Bár még valamelyest zajlik a tápanyagfelvétel, ekkor már érdemben nem tudunk beavatkozni, a növény a végjátékra készül, és utolsó csepp vizével is a következő generációról gondoskodik.
Ha összegezzük a felsoroltakat, egy kiválóan sikerült, a virágzáskor GAI=6,5-7,0 értékű állomány összes felvett N-mennyisége 234-252 kg/ha. Figyelembe véve, hogy ez a teljes N-felvételből még csak kb. 70%, optimális feltételek mellett az állomány élete végéig még további ~105-110 kg/ha-t vesz fel, mindösszesen 340-360 kg/ha nitrogént a teljes vegetáció alatt.
A búzatermesztés egymással és önmagukkal versengő bajnokai, a brit Tim Lamyman és az új-zélandi Eric Watson nagyjából ilyen, 350 kg/ha körüli összesített nitrogéndózissal dolgoznak a rekordtermő táblákon. Nem véletlenül.
Bischof András
növényvédő szakmérnök
